Hőmérő beszerelése a Mégane I-be

"Hosszú ideig olyan autót vezettem, amely rendelkezett a külső hőmérsékletet mutató hőmérővel. A Renault Mégane Alizé sajnos nem ilyen.

A szakszerviz lebeszélt arról, hogy gyári hőmérőt szereltessek az autóba, szerintük csillagászati összegbe kerülne, mivel teljes belső elektronika cserével jár együtt. Viszont azt tőlük tudtam meg, hogy az előkelőbb modellekben a hőmérő érzékelője a jobb oldali tükörben található.

Így némileg érthető, miért maradt ki ebből a modellből. Mivel az elektromos tükör sem alapfelszereltség, így annak elektromos vezetékei sem mennek a tükörbe, akkor a hőmérőt érzékelőt sem vezették ki. Az elektronika csere pedig valószínűleg 1-2 be nem forrasztott IC és egyéb alkatrész miatt lenne szükséges.

Magad uram, ha szervized nem, gondoltam ez nem jelenthet akadályt."

Ismerős?

Ezt közel másfél éve írtam. Azóta is (vagy sem?) használom az ily módon beszerelt hőmérőt. Sajnos inkább nem használom, mert amikor legnagybb szükség lenne rá, akkor legtöbbször sötét van és a háttérvilágítás szinte semmit sem ér. A telefonomat zseblámpának használva olykor sikerült leolvasni a hőmérsékletet, de ezt nem szerettem csinálni, mert nagyon előre kellett hajolni közben... Szóval nem egy sikertermék! :((

De Thalias barátaink, elsősorban v__tibor felismerésének és alapos előkészítésének köszönhetően körvonalazódik az újabb lehetőség a hőmérséklet mérésére. Kiderült, hogy a vezérlő elektronika mindent tartalmaz, amire a mérésnek szüksége van, sőt az ahhoz szükséges kábelezés jelentős része is a helyén van van a Mégane-ban csakúgy, mint a Thaliaban. Mindössze a megfelelő érzékelő beszerzése és kalibrálása volt a feladat, ezt v__tibor saját autója szerelése közben kiválóan elvégezte, sok köszönet érte.

Álljon itt sok képpel a szerelési folyamat. 

A Renault-os hagyományokat követve mi is a jobb oldali tükörben helyeztük el a hőérzékelőnket. Ehhez magát a tükröt nem kellett leszerelni, elegendő volt az üveglapot kiemelni a helyéről. Ezt igen óvatosan felülről feszegetve tudtuk megtenni, még a hidegben sem történt semmi baleset.

Külső hőmérő gyári megoldással - 1. kép

Ezt követően a nyilakkal jelzett kallantyúk lazításával lehet a tükör borítását eltávolítani, félig behajtott tükör mellett.

Külső hőmérő gyári megoldással - 2. kép

Ez itt maga a tükör hátulról, fűtés nélkül.

Külső hőmérő gyári megoldással - 3. kép

A tükör lecsupaszított váza szemből...

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 4. kép

...és hátulról... (Ami valójában előlről, de ezt most ne bonyolítsuk.)

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 5. kép

...és felülről. (Ebben biztos vagyok. :) Ezen a lyukon fogjuk bevezetni (vagy kivezetni?) az érzékelő vezetékeit a 3 tükörmozgató bowden mellett.

 

A külső bontás után kezdjük meg a munkát a belső oldalon is. A háromszög alakú takarólemezt akár kézzel is lefeszegethetjük, három csap tartja, a fehér műanyag hüvelyből ki tudjuk húzni. Egy csap felül, kettő pedig alul tartja a burkolatot, a képen a háromból kettőt láthatunk.

Külső hőmérő gyári megoldással - 6. kép

A gumikarikát vagyük le a botkormányról, figyeljünk, rejtsük biztos helyre, ezt úgyis elfelejtjük visszatenni.

Alul és felül a szigetelő szivacsot egy-egy vékony műanyag idomra ragasztották, amelyek a tükröt rögzítő csavarok nyílásaiba illeszkednek. Ne tépjük le a szivacsot a műanyagról, azzal együtt pattintsuk ki a helyükről!

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 7. kép

Most pedig eresszük le az ablakot, a csatlakozó bontása után már nehéz lesz! Ezután az ajtóból jövő kábel csatlakozóját kell bontani, ehhez az U alakú rögzítő bilicset emeljük felfelé a nyílnak megfelelően, ez a csatlakozót kiemeli a helyéről, utána már könnyedén kihúzható.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 8. kép

De nem úgy, ahogy én csináltam. Normál esetben az U alakú bilincs a helyén marad és nem jön le a sárga belű csatlakozóval. Ha mégis, az sem nagy baj... Ezután a gégecső (cécecő, mond ez valamit valakinek? :)) másik végén levő ovális gumit pattintsuk ki az ajtóból és a rajta levő szigetelőszalagot tekerjük le.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 9. kép

Fejtsük le a csatlakozóról a gumi szigetelőburkot. A nyilakkal jelölt üres pozíciókra kell a hőmérsékletérzékelőt bekötni. A bekötés nem polaritásérzékeny. A 2000. év előtti modelleknél előfordulhat, hogy a csatlakozó ellendarabjában hiányoznak a tüskék és a bekötés, ezt egy tükörrel könnyedén ellenőrizhetjük. Sajnos semmi/senki sem következetes, olvasói visszajelzés szerint 2002. évi modellből is hiányzott a tüske, szóval óvatosan, mert ebben az esetben további munkák szükségesek, ebben Wartburgos lesz a mester, úgy sejtem. Kezdődjék a behúzás!

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 10. kép

Villanyszerelők által használatos behúzószálat használtunk, felülről bevezetve, a tükörhöz közelebbi nyílásban.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 11. kép

Próbáljuk meg elcsípni a behúzószálat alul, menni fog előbbutóbb! Ha megfogtuk, húzzuk át a gégecsövön is. Készítsük elő a hőmérő vezetékeit. Ehhez bontóból származó kábelkorbács darabjait használtuk fel, egy elektromos tükrös Mégane kábele 10, egy Clio kábele 11 darab megfelelő tüskével rendelkező szálat tartalmaz. Vágjunk le két szál 75 cm hosszúságú vezetéket, az egyik végükön a kisebbik méretű csatlakozóhüvellyel. Ha rövidebb, toldjuk meg erre a hosszra!

Szigetelőszalaggal rögzítsük a szabad véget a behúzószálhoz és húzzuk be. Óvatosan! A csatlakozót pattintsuk be a korábban jelzett pozíciókba, egy csavarhúzóval igazítsuk a helyükre.

Külső hőmérő gyári megoldással - 12. kép

Egyengessük el a vezetéket, a gégecső másik végén illesszük a felhasított védőcsőbe, rögzítsük szigetelőszalaggal (ez nem lesz egyszerű, kiskezűek előnyben!), majd a gégecső mindkét végét tegyük a helyére.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 13. kép

Lecsúszás ellen rögzítettük a vezetéket. A tükör szerelhetősége miatt bonthatóra készül az összeköttetés, a kábelvégre rákrimpelt saruk már láthatók.

 

KoAn beszerezte az érzékelőelemet, a kompenzáló ellenállásokat, a szerelőpanelt és mindenféle zsugorcsövet a vízhatlanná tételhez.

Külső hőmérő gyári megoldással - 14. kép

Felülről.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 15. kép

Aluról.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 16. kép

Itt már a hőmérséklet érzékelő is beforrasztva, mint utóbb kiderült, kissé hosszúra hagyott lábakkal. Hölgyeknek jól áll, itt kevésbé szerencsés, még fekete combfix (gyk: zsugorcső) viselése mellett sem.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 17. kép

További zsugorcsövek, szigetelő melegragasztó, minden, ami véd a víztől.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 18. kép

A hosszú lábat meg kellett hajítanunk, a sorozatgyártásra kerülő darabok rövidebbek lesznek.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 19. kép

A behúzószálat ismét használtuk, ezúttal belülről bújtattuk ki, ahol egy csipesszel kiemeltük a cső belsejében.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 20. kép

A ragasztás művelete. Ne felejtsük el megtisztítani a felületet előtte.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 21. kép

A szenzor a helyén.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 22. kép

Visszatettük a tükörburkolatot.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 23. kép

Az érzékelők vezetékeire is saruk kerültek, összekötöttük, leszigeteltük, eltüntettük a mélyben.

Szivacs vissza a helyére, majd a gumikarika a botkormányra (hová is tettem?), végül a takarólemez rögzítése a három csappal.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 24. kép

Mit mér? Ekkor még hideg volt.

 

Külső hőmérő gyári megoldással - 25. kép

Ilyen lett.
Remélem használható az útmutató, minden visszajelzésnek nagyon örülök.

Az átalakítást és a leírást KoAn és lotht készítette.

Az itt leírtak alapján közvetlenül vagy közvetve okozott bármilyen kárért a felelősség a szerzőt semmiféle formában, még közvetetten sem terhelheti! A leírás nem tükrözi a Renault egyetlen szervezetének ajánlását sem, a szerző a jármű tulajdonlásán túl semmiféle kapcsolatban nem áll és nem állt Renault érdekeltségbe tartozó szervezettel.

2004. március 7. 

<